Camus-t megölték?

MEGJELENT: 2019. december 10., kedd | SZERZŐ: Márton Mihály

Megdöbbentő állítást fogalmazott meg Giovanni Catelli olasz író közelmúltban megjelent, Camus halála című könyvében. A fantáziadús elmélet szerint a Nobel-díjas francia írót és filozófust a szovjet KGB gyilkolta meg a szovjetellenes megnyilvánulásai miatt. Camus egyébként 1960. január 4-én egy autóbalesetben vesztette életét.

Kép forrása

Catelli már 2011-ben felvetette Camus meggyilkolásának ötletét. Akkor a Corriere della Sera napilapban közölt cikket, amelyben egy cseh író, Jan Zábrana naplóbejegyzéseire hivatkozott. Zábrana 1980-ban azt írta, hogy „egy jól informált és jó kapcsolatokkal rendelkező ember” azt mondta neki, hogy a KGB emberei úgy manipulálták Camus autójának gumiabroncsát, hogy biztos legyen a baleset. 
Tény, hogy meggyőződéses baloldali Camus soha nem titkolta, hogy nem ért egyet a Szovjetunió politikájával, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban is többször kiállt a magyar ügy mellett, és mások mellett Dmitrij Sepilovot, a Szovjetunió egykori külügy-, illetve belső ügyekért felelős miniszterét tette felelőssé a magyar szabadságharc eltiprásáért. Nos, az elmélet szerint Sepilov elégelte meg a francia író különutas aktivitását, s ő intézkedett az elhallgattatásáról.
Catelli – állítása szerint – évekig gyűjtögette a bizonyítékokat, például felkereste az első informátor, Zábrana özvegyét, aki arról is beszámolt, hogy néhai férje úgy gondolta, nemcsak a szovjet, hanem a francia államnak is érdekében állt Camus meggyilkolása. 
Az író lánya, Catherine Camus szerint azonban Catelli elgondolása igazi összeesküvéselmélet, alaptalan ostobaság. Meg is tiltotta a kiadónak, hogy a Camus halála című könyvében idézzenek édesapja műveiből. A könyv ennek ellenére megjelent Franciaországban, Olaszországban és Argentínában is.
Megosztás

Egypercesek

Ismeretlen Dickens-levelek

Ismeretlen Dickens-levelek

A gyűjtemény egyik különlegessége az angol író egyetlen fennmaradt teljes levelezése

Angyalok és dzsinnek az afrikanisztikában

A kötetben szerencsésen egyben van klasszikus szövegközlés, reflexió, életmű-értékelés, kutatói látlelet, forráskritika és recenzió

Ismét hazavághatsz egy könyvet

Százegy tipp áll a rosszcsontok rendelkezésére, hogy kinyírják ezt a szegény, ártatlan kötetet

Kundera elviselhetetlen léte

Műveinek eddig több, mint kétezer kiadása jelent meg a világon

A Xenogenesis Átváltozása

A második epizód talán még komolyabb filozófiai kérdéseket vet fel