Kimaradt az Akik maradtak

MEGJELENT: 2020. január 17., péntek | SZERZŐ: Thurzó Gergely

Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia kilencvenhárom filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt tíz mű közé - mondta Káel Csaba magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Kép forrása

Az amerikai filmakadémia a napokban jelentette be huszonnégy kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben. A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film - jelentette az MTI

Kiemelkedő eredmény, hogy az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe - mondta a kormánybiztos. „Ahogy a nemrégiben az Örök tél című másik magyar televíziós alkotás által elnyert Nemzetközi Emmy-díj, úgy az Akik maradtak című film bekerülése a legjobb tíz közé is nyomatékosítja a hazai televíziós filmgyártás jelentőségét. Fontosnak tartom, hogy a televíziós formátumokat is tovább erősítsük, színvonalas és közönséget vonzó sikeres alkotások szülessenek" - fogalmazott Káel Csaba, aki az elmúlt napokban a palm springsi filmfesztiválon képviselte a magyar filmipart az Egyesült Államokban.

Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra Program ötletgazdája és koordinátora azt hangsúlyozta, hogy „bár az Akik maradtak című film végül sajnos nem jutott el az Oscar-jelölésig, mégis egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett, már az is hatalmas siker, hogy bekerült a legjobb tíz közé”
A Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint négyszáz rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be az évek során.
A több mint kilencezer tagot számláló Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait kilencvenkettedik alkalommal adják át. Idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a los angelesi Dolby Színházban.
Megosztás

Egypercesek

Ismeretlen Dickens-levelek

Ismeretlen Dickens-levelek

A gyűjtemény egyik különlegessége az angol író egyetlen fennmaradt teljes levelezése

Angyalok és dzsinnek az afrikanisztikában

A kötetben szerencsésen egyben van klasszikus szövegközlés, reflexió, életmű-értékelés, kutatói látlelet, forráskritika és recenzió

Ismét hazavághatsz egy könyvet

Százegy tipp áll a rosszcsontok rendelkezésére, hogy kinyírják ezt a szegény, ártatlan kötetet

Kundera elviselhetetlen léte

Műveinek eddig több, mint kétezer kiadása jelent meg a világon

A Xenogenesis Átváltozása

A második epizód talán még komolyabb filozófiai kérdéseket vet fel