„A szürrealizmus pápája”, André Breton

MEGJELENT: 2020. szeptember 29., kedd | SZERZŐ: Magyar Miklós

Ötvennégy éve hunyt el a dadából kinőtt szürrealizmus megalapítója, André Breton. Költészetével, kritikai és elméleti írásaival - amelyek egyaránt felölelték a kortárs irodalmat és képzőművészetet - a huszadik század egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb alakja volt.  

Kép forrása

Automatikus írásmód
André Breton 1896. február 19-én született Párizsban. Jóllehet kora ifjúságától a művészetek érdekelték, az orvostudományi egyetem pszichiátriai szakjára iratkozott be, ám tanulmányai félbemaradtak. 
1919-ben André Breton, Louis Aragon és Philippe Soupaut, akiket Valéry „a három muskétásnak” nevezett, megalapította a Littérature című folyóiratot. A lap első száma 1919 februárjában jelent meg, és egy hónappal később a negyedik muskétás, Paul Éluard is csatlakozott a csoporthoz. 1919-ben jött ki a nyomdából Breton Zálogház című kötete, amely az 1913 óta írt verseit tartalmazza. A könyv megjelenése után Philippe Soupault-val az automatikus írásmód kísérletébe fogtak: minden előzetes elgondolás és utólagos javítás nélküli, spontán műveket írtak, mint Breton A San Romano-i úton című verse:
„A morgóhal szeme
Zsurlón a harmat
Tramieri palack emléke mely ezüsttálcán
bepárásodott
Magas turmalin horgony szára a tengeren
És a szellemi kaland útja
Mely függőlegesen emelkedik
Rövid pihenő s azonnal elbozótosodik
Ezt nem szokás világgá kürtölni
Illetlenség az ajtót nyitva hagyni
Vagy tanúkat odahívni”
(részlet, fordította Parancs János)

Kép forrása

A szürrealizmus kiáltványától a Nadjáig
1920 végén Breton kapcsolatba kerül a neves divattervező és műkincsgyűjtő Jacques Doucet-val, aki mecénása lesz, és írásokat rendel meg tőle az irodalomról és festészetről, valamint tanácsokat kér műkincsek megvétele céljából. Doucet Breton javaslatára lesz első tulajdonosa Picasso Avignoni kisasszonyok című festményének, ami akkor még összetekerve hevert a művész műtermének a sarkában, és amelyet néhány hónap múlva háromszázezer frankra becsültek. 
1924-ben jelenik meg a Revue surréaliste első száma, ahol ugyanebben az évben teszi közzé A szürrealizmus kiáltványa című írását, amelyben meghatározza a mozgalom céljait: „A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hogy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik.”
1927 novemberében egy felolvasóesten Breton megismerkedik Suzanne Muzard fényképésszel, aki mellesleg prostituált volt. Azonnal egymásba szeretnek, és bár a lány akkor Emmanuel Berl újságíró és történész szeretője, aki egy bordélyházban ismerte meg a nőt, ez nem akadálya egy szenvedélyes és viharos kapcsolatnak. Muzard kisasszony ráveszi Bretont, hogy váljon el feleségétől, ám végül az anyagi biztonság mellett dönt és feleségül megy Emmanuel Berlhez. Bretonnal mindamellett szexuális kapcsolatban marad egészen 1931-ig.
Breton első verseskötetét, A mágneses mezőket (1919) a kritika a szürrealizmus első alkotásaként kezeli. 1928-ban jelent meg legjelentősebb és legismertebb műve, a Nadja. A költő 1926. október 4-én, egy véletlen találkozás során ismerkedett meg Nadjával a párizsi La Fayette utcában. A szerény megjelenésű, titokzatos mosolyú lány azonnal megragadta az író képzeletét.
A Nadjában Breton saját létezésének kérdéseit kutatja, amire a regény első mondata is utal: „Ki vagyok?” Céljainak megfelelően az első két fejezetben az író filozófiai elmélkedésekbe bocsátkozik, és csak a harmadik fejezetben számol be - napló formájában - a lánnyal való találkozásáról. A regény szövegét Breton Nadja rajzaival, Ucello, Max Ernst és Braque festményeivel, utcák fényképeivel illusztrálja. A könyv utolsó mondata akár a költő életének mottója is lehetne: „A szépség gyötrelmes lesz, vagy nem lesz.”

Kép forrása

Egy mély barátság
Breton 1915 decemberében írja első levelét Guillaume Apollinaire-hez, ekkor Nantes városi kórházának neuro-pszichiátriai központjában orvostanhallgató. Válaszában Apollinaire jelentős tehetségű költőnek titulálja Bretont, aki pedig Apollinaire-ben „egy újfajta költői orientációt” fedez fel, és 1916. január 28-án írt levelében feltétel nélküli csodálatát fejezi ki: „Őszintén bevallottam az Ön által rám gyakorolt hatást. Vonzereje olyan erős, hogy jelenleg az írásról is lemondok.” Kell-e nagyobb elismerés, mint a későbbiekben „a szürrealizmus pápájának” nevezett André Bretoné? 
A két költő levelezése elsősorban irodalmi, esztétikai kérdésekre szorítkozik. Személyesen először 1916. május 10-én találkoznak a kórházban, ahol Apollinaire-t sebesülése után kezelik. Breton több verset is ír barátjához, ő pedig 1916 augusztusában egy akvarelljét küldi el Bretonnak, aminek „tökéletes modernsége” elbűvöli a megajándékozottat.
Breton jóval Apollinaire halála után, 1954 március elsején írt cikkében a költő különleges hatásáról beszél, amellyel őt magát és kortársait „elbűvölte”. Felidézi a „galambdúcot”, ahol Apollinaire barátait fogadta: „A Boulevard Saint-Germain 202 legtetején egy névjegy formátumú kartonpapíron ez volt olvasható: „Kéretik békén hagyni”. Hálát adok a sorsnak, hogy megadatott számomra a szerencse, hogy engem beengedtek – többnyire ő maga – és hogy soha nem lettem visszautasítva. A lakás szűk volt, tele akadállyal. Bútorok között kellett lavírozni, amelyeken afrikai, polinéziai fétisek sorakoztak furcsa tárgyak között, és a könyvespolcokon régi, elsárgult borítójú könyvek (…). Viszontlátok egy festményt Picasso kék korszakából, amelyen meztelen férfi és nő ölelkezik egy ágyon, egy-két szép Derain-képet, az orosz Larinov ragyogó „sugárzású” festményeit és főleg két Chiricót. (…) emlékszem a borzalmas aranyozott bronz tintatartójára a Sacré-Coeur bazilika képmásával, amit Madame Apollinaire 1918. november 11-én nekem ajándékozott.” 
Ugyanaz a Breton, aki Apollinaire verseiről többször elragadtatással szól, 1924-ben, az Akiket nem veszítettünk el című könyvében ezt írja A megsebzett galamb és a szökőkút című képversről: „Nem tudom helyeselni a vers tipográfiai elrendezését.” Breton a költői kifejezőeszközök megújítására törekvő Apollinaire-nek felrója, hogy „külső mesterkéltségekre alapoz (tipográfiai és egyéb)”. „A szürrealizmus pápájának” alighanem ez volt az egyik legnagyobb ítészi tévedése.  

Kép forrása

Kollázsok
1918 nyarán Breton egy újfajta alkotómunkába kezd, amelyet élete végéig folytat: kollázsokat kezd készíteni. Három típusú kollázs születik kezei alatt: kollázs-vers, kollázs-kötet és kollázs-levél. Lafcadiónak című verse egyfajta tiszteletadás André Gide-nek. Lafcadio Gide: A Vatikán pincéi című regényének hőse, a szimbolikus felesleges tett „kitalálója”, aki minden indok nélkül kilöki a vonatból egyik útitársát. (A magyar irodalomban a felesleges tettet érhetjük nyomon Örkény Tótja cselekedetében, amikor a regény végén a margóvágóval felnégyeli őrnagy vendégét vagy Kosztolányi Édes Annájában, ahol a cselédlány minden előzetes jel nélkül gyilkolja meg gazdáit.) Breton a Lafcadiónak című versében jelenti be: „André Breton a kollázsnak szenteli életét nyugdíjáig.”  
A kollázs-versekhez Rimbaud, Vaché, Fraenkel és mások verseiből vesz ki sorokat, azokat eredeti formában vagy némi módosítással felragasztja egy papírlapra.
Az első kollázs-kötet címe a Zálogház (1919). Az itt található versekben a költő azok előtt tiszteleg, akiktől átvett, akiket szeretett és tisztelt: Mallarmé, Gide, Derain, Valéry és mindenekelőtt Arthur Rimbaud. 
A harmadik típusú kollázs a kollázs-levelek, melyeket barátainak, Aragonnak, Fraenkelnek és Vachénak adresszál. Ezek közül a legismertebb az, amit Jacques Vachénak küld el, ám a címzett nem kaphatja meg, mert akkor már halott, csak ezt Breton még nem tudja. 1919. január 6-án Nantes-ban, egy szállodai szobában találtak rá az ópium túladagolásban elhunyt Vachéra. A szóban forgó versben Breton saját kézírása mellett huszonöt újságkivágást, hirdetésfoszlányt képeslaprészletet helyezett el. 

Kép forrása

Gyötrelmes évek
Az 1929-ben megjelenő Második szürrealista kiáltvány ad alkalmat Breton számára, hogy új lendületet adjon a mozgalomnak. Ebben szerepel egy mondat, amit sokan, köztük Albert Camus is a szerző szemére vetnek, mondván, hogy Breton személyes keserűségének megnyilvánulása: „A legegyszerűbb szürrealista tett abban áll, hogy revolverrel a kézben kimegyünk az utcára és vaktában a tömegbe lövünk.” 
1939-ben Bretont besorozzák, és orvosként vesz részt a háborúban. Az 1940. június 22-én Compiègne-ben aláírt fegyverszünet után Pétain marseille-i látogatása során Bretont „veszélyes anarchistaként” letartóztatják, A fekete humor antológiájának kiadását pedig megtiltják. 1941 március 25-én Breton New Yorkba menekül. Amikor visszatér Franciaországba, részt vesz a baloldali értelmiség megmozdulásaiban. 1966. szeptember 28-án hunyt el. 
Befejezésül álljon itt Parancs János tiszteletadása a költőnek, Breton úr a teremtésről című versével:  
„Kezdjük újra el.
Ez itt a koponya.
Ez itt a keze-lába.
Ez itt a holnap mi lesz velem.
Ez itt a szándék és téboly.
Ez itt a vissza soha.
Ez itt a dadogás.
Ez itt az ideges és mohó.
Ez itt a gonosz vagyok és parázna.
Ez itt a leköpdösött.
Ez itt a Károlyi kert.
Ez itt a gyanakvó.
Ez itt a siránkozó.
Ez itt a csonkig szítt cigaretta.
Ez itt a tündöklő lüktetés.
Ez itt az aranylábú fiúk.
Ez itt C. S. leomlott oltárfala.
Ez itt Párizs éjjel.
Ez az álarc és az álszakáll.
Az itt a szorongás fogsora.”
Megosztás

Egypercesek

Madách Dekameron

Madách Dekameron

„A Madách Színház mindaddig játszani fog, amíg ez lehetséges!”

Elhunyt a legnagyobb szkeptikus

James Randi az áltudományok és paranormális hiedelmek elleni harc vezére és atyja volt

Zsűriasztalon a pályaművek

Idén is meghirdetésre került a 100 Szóban Budapest irodalmi pályázat

Elhagyják a barátai a friss Nobel-díjast?

A magyar származású költő tömören nyilatkozott

Extremadura, a meditatív, sivár pokol

Krasznahorkai László nemigen kedveli a legkisebb írásjelet, a pontot, ezért Az utolsó farkas című kisregényében csupán egyszer teszi ki